Történt, hogy a múlt héten, egynapos műtétre kellett befeküdnöm a kórházba a város szélén. / Az egészségügyről és az ott uralkodó állapotokról most szándékosan nem teszek említést, sokan, sok helyen leírták, az én tapasztalataim sem voltak jobbak sajnos. / Van nekem kaptam barátnőmtől egy jópofa kifestőm, relax, szorgalmasan fogom festegetni, majd egyszer. 🙂 Virágos, színes ceruza készlettel, remek kis tartóban, kemény fedelű, ami kiváló arra is, hogy az ember lánya mindenféle fontos papírt belerakjon, és így nem gyűrődnek össze. Ebben tartom az unokám 4D-s fényképét, a babaruhák kinyomtatott fotóit és mintáit, és az orvosi papírokat is.
Befekvéskor elkérték a papírokat, leleteket, amiket én szépen kivettem a dizájnos tartómból, és át is adtam, belekerültek a dossziémba. Jöttem-mentem, lapozgatták, tettek még bele papírokat, volt aki mosolygott lapozgatás közben…. Délután szóltak, hogy átvehetem a zárójelentésem, és mehetek haza. A nővérpulthoz kocogtam, ahol kedves cseverészés közben, elém rakta a nővérke az aláírni való papírokat. Miközben én írogattam, a nővérke lapozgatta a dossziéban levőket, egyszer csak felröhög felnevet, és elém tolja, hogy ezek meg mik? Próbáltam kis sikerrel, póker arccal válaszolni, / mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne / hogy ezt fogom megkötni a nemsokára érkező unokámnak. Itt már együtt nevettünk, én azon, hogy ennyire szédült is csak én lehetek, hogy simán leadom a kötésmintákat is, a nővérke pedig azon, hogy ezt eddig senki nem vette észre. Aztán megbeszéltük, hogy a ruha cuki, és mikorra várható az unoka. 🙂
Persze mikor itthon elmeséltem, mindenki kiröhögött…így legyen őszinte az ember. 😀
És íme az egyik ruhakollekció. / Forrás: Pinterest /
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: